Chai

2011.05.15. 17:30

A chai szóval egy hosszú indiai vonatúton ismerkedtem meg, miután nagyjából tíz-húsz percenként haladt el mellettünk egy teaárus hol a kocsiban, hol pedig a vonat mellett, ha éppen valamilyen állomáson álltunk. Így megy ez minden vonatúton, az árus közeledtét már messziről jelzik a szabályos időközönként felhangzó „chai ..., chai ...” kiáltások. (Ennek egyébként még éjszaka sincs vége, bár akkor inkább csak a peronról zargatják az embert.)

Chait (azaz teát) persze nem csak a vonaton és a vasútállomásokon lehet kapni, hanem szinte minden utcasarkon. Erre szükség is van, mert az indiaiak többsége nem nagyon bír ki 1-2 óránál többet chai nélkül. Persze ne az itthon megszokott 2-3 decis cukros, citromos, filteres löttyöt képzeljük el. Indiában még a teába is fűszert tesznek, ezért is nevezik gyakran masala chainak, azaz fűszeres teának. Cukrozni azért cukrozzák, méghozzá bőségesen, de ha az ember egyszer megkóstolja, megérti, hogy miért: a fűszerek íze egész egyszerűen másképp nem érvényesül. A chai legalább felerészben tejből készül, és a teafüvet a fűszerekkel és a cukorral együtt percekig forralják. Ha csak vízből készítenénk, a végeredmény ihatatlanul keserű lenne, de a tej ezt megakadályozza.

A chai amellett, hogy finom, és jó alternatívája a kávénak (amit persze szintén nem vetnek meg az indiaiak) fontos társadalmi szerepet is betölt. A teázás lényeges eleme az ismerkedésnek, baráti beszélgetéseknek, az üzletkötésnek, és mindig jó ürügy egy pár perc pihenésre. Mivel a chai igen erős és cukros, egyszerre csak keveset (néha csak pár kortyot) isznak belőle, így viszont nyugodtan végig tudják teázni a napot bárkivel, aki éppen arra jár.

Ennek fényében talán meglepő lehet, hogy a teázás szokását, amely az ősidőkből, Kínából származik, az angolok honosították meg Indiában. A teacserje persze már azelőtt is ismert volt, de csak gyógynövényként alkalmazták. A leghíresebb indiai teafajták a Darjeeling és az Assam, mindkettő fő termelőhelyéről kapta a nevét. (A kettő közül csak az Assam őshonos fajta.) Igen erős, karakteres íze miatt a masala chaihoz kifejezetten Assam teát használnak, a fűszerek ugyanis elnyomnák a Darjeeling tea kifinomult aromáját.

A masala chaihoz hol egészben, hol őrölve adják a fűszereket, és a keverék pontos összetétele igen változó lehet. Leggyakrabban zöld kardamomot, fahéjat, szegfűszeget, gyömbért, esetleg borsot és csillagánizst használnak. Bár őrölt teafűszer-keveréket itthon is lehet kapni, én mindig egész fűszereket használok, mert sokkal tovább megőrzik az ízüket.

Az én masala chai receptem tehát a következő: 2,5dl tej, 5 db zöld kardamom hüvely, egy 1-2cm-es fahéjdarab, 3 db szegfűszeg, egy púpozott teáskanál friss reszelt gyömbér, egy púpozott teáskanál Assam teafű, 3-4 teáskanál cukor. A tejet egy kis lábosba öntöm, a kardamom hüvelyeket felnyitom, és egészben, a többi fűszerrel, a gyömbérrel és a cukorral együtt a tejhez adom. (A fűszereket esetleg mozsárban egy kicsit össze is lehet zúzni). A fűszeres tejet óvatosan felmelegítem (vigyázat, könnyen kifuthat) és 2-3 percig csendesen forralom. Ezután hozzáadom a teafüvet, és még 2-3 percig főzöm. A végén leszűröm és kitöltöm.

A friss gyömbér helyett esetleg őrölt gyömbérport is lehet használni, bár az ízélmény nem ugyanaz. Az őrölt gyömbér íze igen meghatározó, egy késhegynyi is elég belőle. A bátrabbak ízlés szerint (lehetőleg frissen) őrölt borsot is adhatnak hozzá. A 3-4 teáskanál cukor soknak tűnhet, de ennél kevesebb egyszerűen nem hozza ki a fűszerek aromáját. A cukrot persze a legvégén is hozzáadhatjuk, így legalább ki lehet próbálni, mennyi az optimális mennyiség. Indiában persze zsíros tejet használnak, ezért vizet is adnak hozzá, különben a chai túl tömény lenne. (Mondjuk így ia az...) A recept  tehát szabadon variálható, és habár nekem ez a változat jön be, bárki szabadon kikísérletezheti saját masala teáját.

 

 

 

Szerző: vah

Szólj hozzá!

Címkék: chai masala chai

A bejegyzés trackback címe:

https://maszala.blog.hu/api/trackback/id/tr691633710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.